Vaskarc.hu - 2010 február 7
Eredeti link: http://vaskarc.hu/news.php?readmore=180
Firkin - Írpunk a Fonogram 2010-en!
A MAHASZ, együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával, 2010. február 10-én, szerdán este rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet. Átadásra kerülnek az előző év legjobb zenei teljesítményeiért járó elismerések, valamint a több évtizedes, kiemelkedő zenei pályafutásért járó életműdíjak. Az eseményen élőben lép fel a hazai zenei élet néhány legnépszerűbb és legígéretesebb előadója, köztük a kelta zúzás mércéje, a FIRKIN.
Az őrült ír zenekart eddigi rövid pályafutásának legnagyobb megtiszteltetése érte azzal, hogy Fonogram Díjra jelölték ''Az év hazai világzenei albuma''kategóriában, 'Firkinful Of Beer' című debütáló lemezével, mely 2009. májusában jelent meg.
A 2008 nyarán hódító útjára indult FIRKIN zenekar a kelta-ír punk féktelenül szerethető műfaját honosította meg Magyarországon, alig egy év alatt. A régi M.É.Z. és az azt követő Shannon.hu legjobb hangulatait idézi Péter János fuvolás új bandája, természetesen mai hangzással és kirobbanó energiával. A sokak által már ismert ír nóták, mint például a Whiskey in the Jar, Wild Rover a FIRKIN előadásában friss, dinamikus ízt kapnak.
Ezek azok a dallamok, amiket az emberek mindig is hallani akarnak, bármikor felpezsdíti az életüket: játsszanak akár online kaszinóban (http://www.casino.com/hu/) vagy épp a munkahelyükön dolgozzanak. Nem tudod megállni, hogy ne járjon a lábad és ne rázd a fejed, amikor meghallod őket játszani.
Az ír azon kevés európai népzenei hagyomány egyike, amely még ma is él, és folyamatosan újra keletkezik. A világban szétszóródott művelői által ez a zene ugyanúgy hagyja magát befolyásolni más zenei irányzatoktól, mint száz éve. Beépíti, saját képére formálja őket, magát általuk fejezi ki. A huszadik század végére szenzációvá lett egy efféle találkozás: az ír és a punkzene összefonódása új rajongókat szerzett a műfajnak világszerte.
A FIRIN zenekar külföldön is komoly elismerést vívott már ki magának: Tavaly év végén Németországban megjelent egy válogatáslemez Almost St. Patrick's Day címen, amelyen a világ jelenleg legjobbnak tartott folk-punk zenekarai hallhatók, köztük a FIRKIN! A magyar együttes a CD-n Firkinful of Beer című számával képviselteti magát.
A klasszikus zene, a jazz, a színház, az irodalom mind olyan területek, ami a FIRKIN tagok hátterében stabilan jelen van, de amitől a FIRKIN, egyszerűség-szenvedélyénél fogva egy könnyed vállrándítással megszabadult.
Szólót énekel Marthy Barna; énekel, gitározik, furulyázik Göttinger Pál; fél lábon áll, fuvolál és furulyál Péter János, ; hegedül Sárhidai Sushi, basszusgitározik Szuna Péter, dobol Juhász Róbert, a szólógitárnál Marczis Attila.
Firkin good. Firkin is good.
fkanya










